Van egy buddhista tanmese, amely arr�l sz�l, hogy egy keresked� a sivatagon pr�b�lja �tvezetni �rukkal megrakodott karav�nj�t. Sajnos azonban elt�vednek �s elfogy az �tra tartal�kolt v�z is. A karav�n tagjai h�borogni kezdenek, �gy a keresked�nek nincs m�s v�laszt�sa meg kell �llniuk pihenni. A sivatagban egyszer csak �szrevesz p�r k�sza f�sz�lat. R�j�n, hogy itt val�sz�n�leg v�z van. A megf�radt szolg�kra r�parancsolt, hogy kezdjenek �sni. Azok neki�lltak, de minn�l tov�bb �stak, ann�l kil�t�stalanabbnak �rezt�k a helyzetet �s ann�l t�bbet z�gol�dtak. A keresked� azonban kitartott. V�g�l a szolg�k amikor m�r j� m�lyre l�stak, tal�lnak egy nagy k�vet. �gy �rezt�k, ezzel bebizonyosodott, itt nincs v�z. A keresked� azonban leugrott a mederbe, nagy nehezen f�lremozd�totta a k�vet �s a v�z felbuggyant a felsz�nre. A karav�n megmenek�lt.

Ez a k�p eszembe jutatta ezt a buddhista tanmes�t �s azt, hogy mostan�ban mennyire ostoba m�don neki voltam keseredve, mennyire elvesztettem a hitemet �nmagamban �s az intu�ci�imban. De a legink�bb az k�ros, hogy bez�rk�zom �s a f�lelmeimmel sz�p lassan az �r�letbe kergetem magam...

Vissza a bloghoz

Friss�t�s

Csak regisztr�lt felhaszn�l�k �rhatnak hozz�sz�l�st.